HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
MINDEN KRÓNIKA
Action Learning krónikák #1- A mátrixszervezet nem éget ki. Az alárendelődés igen.
Action Learning krónikák #2 – A vezető nem a nehéz kollégát kerülte. Hanem a saját döntését.
Action Learning krónikák #3 – Amikor a vezető visszavágyik a szakmájába
Action Learning krónikák #4 – “Még egy kicsit fejlődnöm kell.”
Egy Action Learning ülés krónikája… (az ülést vezette és lejegyezte: Ladics Viktória – Action Learning módszertani mestertréner és team coach)
“Attól félek, hogy egyszer már nem leszek jó semmire.”
Amikor ezt a mondatot kimondta, először senki sem értette.
Hiszen kívülről nézve sikeres vezető volt, több mint tíz éve vezette a csapatát.
Folyamatosan lépett előre, a szervezet bízott benne, a kollégái felnéztek rá, a csapata szerette.
Mégis egyre erősebb hiányérzet dolgozott benne.
Első ránézésre a probléma
IT szakértőként kezdte a pályáját, mert imádta a technológiát, szerette megoldani a legnehezebb problémákat. Ő volt az, akihez mindenki odament segítségért.
Aztán vezető lett. Először néhány ember, majd tíz, majd harminc, majd több csapat.
És szinte észrevétlenül már nem a szakmájával foglalkozott, hanem emberekkel, meetingeken ült, stratégiát tervezett, költségvetést számolt, szervezetet épített.
A szakmája pedig lassan kicsúszott a kezei közül.
A valódi probléma
Az Action Learning elején azt mondta: “Attól félek, hogy lemaradok technológiailag.”
Ahogy azonban a csoport kérdezni kezdett, egy egészen más érzés jelent meg.
Nem az fájt neki, hogy már nem ő írja a legjobb kódot.
Nem is az, hogy a fiatalabb kollégák gyorsabban tanulnak.
Hanem az, hogy a saját értékességét még mindig a szakértői tudásán keresztül mérte.
Miközben a szervezet már régen valami egészen másért becsülte.
Mi történt az Action Learningben?
A csoport egyik tagja megkérdezte:
“Ha holnap újra te lennél a legjobb szakértő, de elveszítenéd a vezetői szerepedet, boldogabb lennél?”
Nem érkezett azonnal válasz.
Néhány perc múlva csak ennyit mondott:
“Azt hiszem… nem.”
A következő kérdés még mélyebbre ment.
“Mit gyászolsz valójában?”
Hosszú csend.
Majd megszületett a felismerés.
“Nem a szakmát gyászolom.”
“Hanem azt az embert, aki akkor voltam.”
És ettől kezdve már nem a karrierjéről beszélgettünk, hanem identitásról, elengedésről.
És arról, hogy minden vezetői szintváltás egyben veszteség is.
A fordulat
A beszélgetés végén előkerült egy újabb dilemma.
Újabb előléptetést ajánlottak neki, még nagyobb hatáskört, még összetettebb befolyást, még több embert, még kevesebb technológiával. Ő pedig bizonytalan volt, azt hitte, vissza kellene fordulnia.
A csapata azonban egészen mást mondott.
“Menj.”
“Nekünk pont erre a vezetésre van szükségünk.”
“Ha te feljebb kerülsz, minket is jobban tudsz képviselni.”
Ekkor döbbent rá valamire.
Ő még mindig azt hitte, hogy a legnagyobb értéke a szakértelme.
A csapata viszont már régóta a vezetőt követte.
Action Learning tükör
Amit elsőre láttunk: “Lemaradok technológiailag.”
Ami mögötte volt: “Attól félek, hogy elveszítem azt az identitást, amelyre egész karrieremet építettem.”
A felismerés: A vezetői fejlődés sokszor nem új készségek megszerzéséről szól.
Hanem annak elengedéséről, hogy már nem attól vagy értékes, amit egyedül meg tudsz csinálni.
Vezetői Útravaló
A legtöbb szakértőből lett vezető egyszer eljut erre a pontra.
Arra a pontra, ahol már nem lehet egyszerre a legjobb szakembernek és a legjobb vezetőnek lenni. De ez nem kudarc.
Ez egy identitásváltás.
A kérdés nem az, hogy elveszítesz-e valamit, hanem az, hogy észreveszed-e, mit nyertél közben.
A vezetővé válás nem azt jelenti, hogy kevesebb leszel, mint szakember. Azt jelenti, hogy a hatásod már nem abban mérhető, mit hozol létre saját kezűleg, hanem abban, hány ember képes melletted többre, mint nélküled.
Egy kérdés neked:
Ha holnap már nem a szakmai tudásod miatt becsülnének, hanem azért, hogy másokat teszel sikeressé, elég lenne neked?